A kezdetekben csak borokat értékesítő üzletünk mára már borkóstoló és kávéház is lett, melyet az Ország Első Bor-bárjának neveztek el. Itt 50 különböző borászat boraival és kávéházi különlegességekkel találkozhat a betérő vendég. A már említett 50 különböző borászat - melyek többsége egri - mellett találkozhatunk a tokaji pincészet boraival is. A téli időszakban a forralt bor és a must sem hiányozhat palettánkról.
Aki a ritkaságszámba menő borokra vadászik, az is térjen be ide, hiszen kb. 250 fajta bor közül választhat, s vannak különleges és régi évjáratok is (pl. 1964-es, 1988-as, 1993-as, 1999-es, 2000-es stb.) közöttük. Aki pedig nemcsak gyűjteni, hanem megkóstolni is szeretné ezen rendkívüli borok egyikét-másikát, arra is van lehetőség, igaz csak néhány fajtánál.
A Bor-bárban immár négy éve heti rendszerességgel, csütörtökönként, egy-egy borászat mutatkozik be, nagyrészt egri pincészetek, de találkozhatnak tokaji és villányi borbemutatókkal is.Újdonság- Kocsmaszínház.
Ha megkívánt egy jó bort, térjen be az egri Bikavér Borházba és Bor-bárba!
Szeretettel várjuk kedves vendégeinket, a Borháztól két percre lévő Bikavér Vendégházunkban
Az OnlineLap ajánlata:Aranysíp Étterem, Eger